Az XM nem nyújt szolgáltatásokat az Amerikai Egyesült Államok lakosai számára.
A devizapár árfolyam mozgásában a korábbi előrejelzésben megjelölt támaszról történő felpattanás megvalósulását láthattuk.
A kurzus a felpattanást követően elérte az 1.12000-es árfolyam értékű szintet, majd az 1.13700-as értékű technikai zónát. A folytatásban érdemes figyelembe venni a zónáról történő lepattanással a megelőző szakasz korrekciós mozgásának felépülését, mely a Fibonacci szintek illetve a korábbi kitörés visszatesztelésére irányulhat. Amennyiben az 1.13700-as zóna áttörése kerül érvénybe, ebben az esetben az 1.14300-as értékű ellenállás elérése valószínűsíthető. A karakterisztika változási folyamatát érdemes alacsonyabb időkereten nyomon követni, kereskedési stratégia függvényében.
Kockázati figyelmeztetés: A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 71.61%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, olvassa el a kockázati figyelmeztetés erre vonatkozó részleteit.